párás, homályos tekintettel hisszük, hogy a világ szerethető általunk, mert a világ (& teremtője) is szeret minket. no, hát nem. a világ véletlenül létezik, és léte a mi megértő akaratunkon kívül esik. mégjóhogy nem készakarva van, vagy jött létre, alásimulva a mi szeretve melengető kezünknek!
amiben teremtői szándék van, már origótól fogva, az te vagy.
te nem véletlenül létezel.
a világot nem tudom szeretni, és univerzális szeretet sincsen, mint ahogy tárgyatlan-definiálatlan kapcsolódás a világmindenséghez vagy az emberekhez sincs.
csak olyan van, hogy téged esetleg meg tudlak szeretni, mert te talán meg tudsz szeretni,
s ezáltal – épp emiatt – magadat is , én pedig magamat is viszontszeretni általad.
/ha netántán párterápián törtnéd a fejed, ilyesmire szánnád magad, erősen vedd figyelembe a fentieket, enélkül nem fog menni/